Mottó:

 „Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el!

/Cyrano de Bergerac/

A 90′-es évek elején, középiskolás elsős koromban vonattal utaztam hazafelé Encsről. Néhány hete járhattam ezen az útvonalon, úgyhogy még nem igazán tartózkodtam a helyzet magaslatán. Mint tétova gyermek, úgy tipegtem felfelé a miskolci Tiszai pályaudvar aluljárójának lépcsőjén, amikor megpillantottam, hogy a vonatom, az én(!) vonatom, most van indulóban. Összeszedtem minden bátorságomat, sőt, a mellettem bandukoló merszét is magamhoz vettem, majd ahogy a Burce Willis filmekben is látható,

Azt hiszed, ő nem ugrott volna fel a helyemben?

(csak ott kaszkadőr végzi ezt a mutatványt) elkezdtem futni a szerelvény mellett, majd egy óvatlan pillanatban feldobtam a hátizsákomat a nyitott ajtón át. Ezt követően rájöttem, hogy ha nem teszem én is ugyanezt, akkor a csomagom nélkülem érkezik Kazincbarcikára, majd tovább egészen Ózdig, hiszen leszállni azért mégsem tud egyedül a cvekker. Éreztem, nincs más választásom, ugranom kell… Gondolatban elköszöntem anyámtól, apámtól, testvéremtől, majd felvillant a lelki szemeim előtt megannyi baleset rémképe, amit a híradóban láttam vagy az újságban olvastam arról, amikor az ilyen meggondolatlan gyerekek, mint én, próbáltak fel- vagy leugrani a mozgó járművekről. Természetesen véres húscafatok, csonkolt lábak fotói növelték bennem a lelkesedést a cselekedetemhez. Egyre gyorsult a masina, tudtam, ha nem ugrom rögtön, akkor a Gömöri pályaudvarig rohanhatok a vonat mellett. Nagy levegőt vételeztem magamhoz, és hipp-hopp, már fenn is voltam az előtérben. Csodálkozó és rémült arcok fogadtak, amikor diadalittasan beléptem az utastérbe, de abban a pillanatban óriási fékezésre lettem figyelmes. – Biztosan észrevettek, és most jól megmondanak a szüleimnek – gondoltam magamban. De nem. Sajnos, egyáltalán nem. A kib***ott vonat ekkor állt be az indulási helyére. A pofámról ezer fokon kezdett lesülni a bőr, szerettem volna ekkor kivetni magamat az ablakon, de ezzel már elkéstem. Ott álltam megszégyenülve, az általam hitt hősből egy idióta vadbarom avanzsálódott, és kívántam, bár ne történt volna ez meg velem. De megtörtént, és így történt.

Azóta is erről beszélnek az emberek a miskolci pályaudvaron...