Megafaktor születik

Szociális alapú sztárok

Király L. Norbi megasztár alkat, hang nélkül. Szíj Melindában benne van az x-faktor, de nem engedi, hogy ki is jöjjön belőle. Mindkét előadóban mocorog valami, hívhatjuk akár tehetségnek is, de egyik versenyzőben sem érzem, hogy győztesnek kellene lennie a saját tehetségkutatójában.

 A Megasztár esetében az év hangját keresik, de nem a szinkronstúdióba, hanem a színpadra, vagy adott esetben a televízió képernyőjére.

Csak egy akadályozza, hogy sztár legyen: saját maga

 Kétségtelen tény, hogy Szíj Melinda nem hétköznapi jelenség, de könyörgöm, ne azért akarjuk már vele megnyerettetni a versenyt, mert ő a legelesettebb, több gyerekes anyuka, és mellesleg olyan esetlenül mozog a világot jelentő deszkán, mint Charlie Chaplin fénykorában. Sztárnak születni kell, megasztárnak meg pláne. Egy ideig-óráig szórakoztató a bukdácsoló, nőietlen szereplése, de arra is gondolnia kellene, hogy van élet a Megasztár után is. Kiesése meglepő volt, de egyáltalán nem mulatságos, ellenben talán igazságos. Hajlok arra, hogy csalás előzte meg Melinda kiesését, viszont ez más kérdés.

A jelenség

Király L. Norbi őrülten tehetséges, kiváló előadóművész. Helye van az X-faktorban, de már túl messzire jutott. Aránytalanul messzire. Hangja alapján már kiesett volna egy falusi kultúrház válogatóján is, de az egyéniségének köszönhetően magasan a legérdekesebb résztvevője a műsornak. Nekem személyes kedvencem volt, de mindenkinek észre kell vennie, hogy elérte a saját tudásának a felső határát. Képtelen megújulni, már semmit nem mer normális hangon énekelni, mert amikor ezt megtette, csúnyán leszerepelt. A mentora szerelmes belé, bármit művel a színpadon, felállva ünnepli.

Tabáni István és a sztárság között fényév távolság van

Tabáni István is végig balfaszoskodta a Csillag születik című műsort, jobban meghatotta saját magát éneklés közben, mint a nézőit. Ahogy ráérzett annak ízére, hogy ezt komálja a rajongói, úgy lett egyre szánalmasabb.

Utasi Árpi esete is illik a sorba. A vajdasági parasztgyerek tündöklése és bukása is világosan mutatja, hogy nem elég megnyerni egy vetélkedőt, élni is tudni kell vele.

Hullócsillag született

A nézők sokkal inkább szociális alapon szavaznak, mint a tehetség elismerése okán. Az elején választanak magunknak egy kedvencet, és történjék bármi, szerepelhet egyre rosszabbul, kitartanak mellette. Kialakulnak a böszmébbnél böszmébb klubok, ahová özönlenek az emberek. Utáljuk xy-t klub vagy az Imádjuk z-t klub. Mind a két esetben idejekorán alakulnak meg az említett csoportok, amikor még semmit nem tettek le az asztalra a gyűlölt vagy bálványozott személyek. Ami szomorú, hogy ezekből a klikkekből nincs átjárás. Akit megutáltak, az a későbbiekben brillírozhat, akkor is csak a fikázásokat kapja, és fordítva. Ebben az országban nincs átmenet, az istenített vagy lesajnált személyekkel szemben kialakul a farkasvakság, és rengeteg időnek kell eltelnie ahhoz, hogy változzon a kép róluk pozitív vagy negatív irányban. Ez általános jelenség hazánkban, nem csak a médiában, de a politikában is igaz ez. De ez már egy másik történet. Talán Utasi Árpi egyszer elmeséli nekünk…

Kedves olvasóim és leendő olvasóim!

Nagy örömmel szeretném bejelenteni, hogy a blogom elköltözött. Hála Barok Eszter barátnőmnek, aki időt, energiát, pénzt nem kímélve megalkotta számomra az új internetes naplómat. Azért volt erre szükség, mert itt csak úgy lehetett kommentelni, ha előtte regisztrált az illető, és ez valljuk be eléggé macerás volt. Ennek vége! Mindenki kedvére hozzászólhat az írásomhoz.
Az új elérhetőség: http://greentompika.wordpress.com/
Várok mindenkit szeretettel.
Üdv.: Zöldi Tamás
 

Köszönöm a blog.hu-nak, hogy eddig itt lehettem!

Nincsen karikás ostorom, igaz, nem is vagyok szadista.

A világ legszebb nyelvét beszélem, mégsem értjük itt egymás szavát.

Rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, ha azt mondom: Lila majom.

A Fradi-család megelőzi minden más rokoni kapcsolatotomat, és nem örülök, ha szurkolók összekeverik a politikát a csapat buzdításával.

Büszkén gondolok Schlosser Imrére - a 13-szoros magyar bajnokra és 7-szeres gólkirályra, Deák Bambára - aki 66 góllal volt gólkirály, Varga Zoltánra - az olimpiai bajnokra, Nyilasi Tiborra - az ezüstcipősre, Simon Tiborra - a Fradi-szív megtestesítőjére, Lipcsei Péterre - korunk meghatározó alakjára.

Itt élek Közép-Európában, de a stadionban a "B"-középben ÉLEK, és igenis Albert Flórián a labdarúgás császára!

Ferencváros mindenekfelett!

 Foto: MTI

Mit ér egy emberélet?

Minden ember egyenlő?

Agyonlőttek egy tatárszentgyörgyi kisfiút és édesapját - közölte a Pest Megyei Rendőrség. Az ORFK tízmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az elkövetőkre. A holttesteket egy hétfő éjjeli lakástűz során találták meg, az apát és 5 éves fiát már csak holtan tudták kihozni a tűzoltók. A rendőrség előbb csak a tűz miatt nyomozott, de az áldozatokon lövésnyomokat találtak. – közölte az MTI.

Tragédia, ami történt, ehhez nem férhet kétség. Meghalt egy felnőtt és egy gyermek, brutálisan lelőtték őket. Még hallatszott a távolban a halottaskocsi moraja, amikor már arról beszéltek, hogy megöltek két cigányt. A rádiót bekapcsolva már hallhattam nyilatkozni Horváth Aladár urat, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét és Mohácsi Viktória asszonyt, az SZDSZ EP-képviselőjét, akik hatalmas támadásnak érzik a történteket a cigányság ellen. Érdekes. Most akkor számít, hogy ki milyen nemzetiség tagja, ha meghal vagy sem? Nem két személy hunyt el, hanem két cigány? Megmagyarázná ezt valaki? Marian Cozma esetében égbekiáltó bűn volt kijelenteni, hogy az elkövetők romák voltak. Amennyiben ezt elfogadjuk, akkor az se számítson, hogy akit megölnek az roma vagy sem. Mi a különbség a két eset között? Hacsak az nem, hogy a Cozma-gyilkosság esetében a „vérdíj” 2 millió Ft volt, aminek a felét a helyi képviselők „dobták össze”, a tatárszentgyörgyi tragédiánál pedig ez az összeg 10 milliót kóstált. Természetesen, azóta már 10 millát ér a Cozma haláláért felelős, de még szökésben lévő kézre kerítése is. Nem teljesen világos, ha azt hangoztatja minden felelősen gondolkozó, hogy nincsen cigánybűnözés, akkor ezen az elvi síkon haladva nem létezhet cigányok ellen irányuló bűnözés sem. Azzal követik el a legnagyobb hibát ebben az estben, hogy a nagy igyekezetükben, amit a cigányok jogaiért vívnak, nemhogy segítenének, hanem éppen az ellenkező hatást váltják ki. Ahelyett, hogy hagynák a nyomozókat dolgozni nyugodtan, ehelyett óriási médianyilvánosságot kerítenek az ügynek, ami által lehetetlen hatékonyan dolgozni. Így a hullámok, amik tagadhatatlanul felerősödtek mostanában, csak egyre nagyobbra korbácsolódnak. Úgy nem lehet csendet teremteni, ha mi ordítunk a leghangosabban, hogy csend legyen. Gyakran azzal cselekedjük a leghasznosabbat, ha nem teszünk semmit. A rendőrség dolga, hogy elkapja a tettest, nem a kisebbségi ombudsman feladata, hogy rendet tegyen.

Higgadtságra van szükség, nem hiányzik az olaj a tűzre. Ilyenkor egyesek szeretnek a nyilvánosság rivaldafényében sütkérezni, és kihasználni azt a pár perc hírnevet, amit ez a dráma nyújthat számukra. Különös módon a fél ország szakértő lesz a témában, bármikor átvágnák a gordiuszi csomót, ha lehetőségük nyílna rá. Nem szabad lázítani a magyart a cigány ellen és fordítva, mert az senkinek sem állhat érdekében. Itt a tiszta fej segít, mert csak hajszálra vagyunk attól, hogy addig kiáltunk farkast, amíg egyszer betoppan hozzánk. Ordas hiba lenne…

A SPORT diadala a fájdalom felett

Veszprémi keserédes győzelem

Pontosan egy héttel Marian Cozma halála után az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata nem halasztotta el a soron következő Bajnokok Ligája középdöntős találkozóját, hanem megmérkőzött a spanyol Reale Ademar Leónnal a Veszprém Arénában. A hazaiak remekül küzdöttek, s végül 28-26-os, jól megérdemelt győzelmet arattak.

Ritkán hatódom meg. Legutóbb a tavalyi olimpián, Vajda Attila első magyar aranyérménél érzékenyültem el a rádiót hallgatva. 

Furcsa érzés volt úgy nézni a kézilabda meccset, hogy egyszer sem ugrottam fel semelyik gólnál, úgy bámultam némán, mintha a Sorstalanság című filmet néztem volna meg. Itt közös volt a sorsunk, nációktól függetlenül közös, a SPORT diadala a fájdalom felett. Sok helyen hangoztattam már, hogy a sport maga az élet, minden örömével, bánatával és kiszámíthatatlanságával, amit úgy lehet élvezni vagy éppenséggel bosszankodni miatta. Veszprémben bebizonyította egy maréknyi sportember, hogy nincs az a mélység, ahonnan ne lehetne felemelkedni. Egy ország (minimum) szorított azért, hogy helytálljanak a fiúk, és itt nem a győzelemre gondolok, sőt, arra a legkevésbé. Saját maguk legyőzése (is) volt a cél, hogy elhunyt társuk emléke előtt méltóképpen adózhassanak. A mérkőzés előtt nem lehetett sejteni, hogy ez a tragédia milyen hatással lesz a csapatra, hiszen minden ember másképpen tud feldolgozni egy ekkora traumát A nagy vereség lehetősége éppúgy benne volt a pakliban, mint a fogcsikorgatott győzelemé. Szívszorító pillanatot élhettünk át, amikor Eklemovics – aki a mérkőzés legjobbja volt – a lefújást követően sírógörcsöt kapott, felszakadt benne minden feszültség és már nem tudta, talán nem is akarta türtőztetni magát. Sorra láthattuk a zokogó arcokat, Mocsai edzőt, aki némán tűrte, ahogy a könnycsepp végigfolyt az arcán, egészen az inge gallérjáig. Felejthetetlen pillanatok, amit bárcsak sosem kellett volna átélnünk, de a történelem forgatókönyvét nem mi, hanem maga az Élet írja, nekünk csak a szerepek jutnak, amit mindenki addig játszik, amíg a szövegkönyve engedi. Cozmának csak nyúlfarknyi szerep jutott…

Visszavonultatták Marian Cozma mezét Veszprémben

Raffael           és        Sztojka

Bűn és bűnhődés?

Bájos arcok néznek ránk a képről: Raffael Sándor és Sztojka Iván. Tipikus bérből és fizetésből élők tekintete, a mi bérünkből és fizetésünkből élőké. Ők a maffia életet nem a Keresztapa című filmből ismerik, hanem a hétköznapjaikból. Született gyilkosok, hogy még egy kétes hírű filmcímet citáljak.

A bűn elkövettetett, de lesz-e bűnhődés, MÉLTÓ bűnhődés? Gratulálok az osztrák és magyar rendőrség munkájához, de ez még csak a kezdet. Eddig sem az volt a fő problémám az igazságszolgáltatással, hogy nem kerültek elő a tettesek, hanem az ítélet, amit kiszabtak rájuk. Példát kell(ene) statuálni most, amikor a közhangulat is ezt kívánja. Sajnos eltörölték a halálbüntetést, pedig, ha Magyarországon népszavazást írnának ki ebben a kérdésben, - kutatások alapján - a szavazók 75%-a szavazna mellette. Természetesen az EU megköti a kezünket és ezért nem írható ki a referendum, de azért elgondolkodtató, hogy egy ilyen esetben milyen büntetés lenne az elfogadható. Eme két „szimpatikus” fiatalember soha a büdös életben nem fog a börtönből szabadulva legális életet kezdeni. Mihez is kezdhetnének, hiszen csak a bűnözéshez értenek. Mivel nem végeztek jogot vagy nem lettek nemzetközi sakk nagymesterek, marad a védelmi pénz beszedése, egy kis szurka-piszka, mikor mire van igény. Az Állam pénzén, a sitten kitanulnak néhány új trükköt, fortélyt, gyúrnak még egy keveset, hogy tökéletes erőállapotban tudják halálra rugdosni a szórakozni vágyó embereket. Végeredményben az adófizetők szponzorálják őket ahhoz, hogy a cellában töltött évek alatt nehogy kiessenek a formából. Egy rács mögött töltött nappal 1000Ft-ot ül le a rab és ez 3000 forintjába kerül az országnak. Röhejes, nem? Szerintem a magas energiaárak mellett is jobban járna mindenki, ha némi áramot helyeznénk az ülőalkalmatosságába és nem kellene tovább etetni. A továbbiakban nem fog leszúrni senkit, nem sarcolhatja tovább a becsületesen dolgozó vendéglátóst és nyugodtan szórakozhatnának a fiatalok…

Bízom abban, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését, mi pedig nyugodtabban élhetünk…amíg nem jönnek egyszer harmincan…

Talpra magyar!

Fekete felhő Veszprém felett

Leszúrták Marian Cozmát,

 a Veszprém kézilabdását

[origo]MTI2009. 02. 08., 9:27Utolsó módosítás: 2009. 02. 08., 15:52

eszközök:

Egy veszprémi szórakozóhelyen vasárnap hajnalban szíven szúrták Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának a játékosát. A sportoló a kórházba szállítást követően meghalt. Megkéselték a csapat szerb irányítóját és horvát kapusát is. A csapat az egyik játékos gyerekének megszületését ünnepelte. A rendőrség az eset miatt egyelőre nem vett őrizetbe senkit.

Hihetetlen. Megdöbbentő. Érthetetlen.

Magyarország, 2009. február 8. Szórakozásra vágyott néhány fiatal, hogy megünnepeljék társuk gyermekének világrajövetelét. Egy új élet született, rögtön utána egy meghalt. Születünk és elmúlunk, ez a létünk rendje, de nem mindegy, hogy mikor és milyen körülmények között.

Kegyetlenül, irgalmat nem ismerve szíven szúrták a Veszprém kézilabdacsapatának beállósát. Esélye sem volt a túlélésre. Mintegy 30 fős roma származású társaság (több forrás megerősítette, többek közt az újdonsült nagypapa, Iváncsik Mihály is) kirángatta a barátnőjével táncoló Marian Cozmát és leszúrta, mint egy kutyát… Ezt nem lehet kimagyarázni, mint annak idején, a buszon kardozó Mortimer esetét, aki azt merte állítani, hogy megbotlott a járművön és így szúrta meg az ártatlan Józsikát. (Józsikáról azóta kiderült, hogy több vaj van a füle mögött, mint a RAMA margarin reklámban a kiscicának) Szíven nem szúr az ember móresre tanítás céljából, hidegvérű GYILKOS az ilyen. Nem célom a „cigánybűnözés” címkét ráragasztani a történtekre, de a homokba sem dughatjuk a fejünket. Nem érdekes, hogy ha egy cigány származású egyénnek a haja szála is meggörbül – nem ledöfik, hanem esetleg kap egy taslit – abban a pillanatban összeül a Parlamentben a válságstáb, kisebbségi ombudsman, Cigányönkormányzat szóvivője, szociális miniszter adja egymásnak a mikrofont a Híradóban? Ha történetesen egy kisebb szabadcsapat roma ver agyba-főbe egy szórakozni vágyó fiatalt, akkor a magyar média kussol, mintha kötelező lenne. Nem állítom, hogy gerjeszteni kellene a feszültséget a társadalomban, de azzal sem oldunk meg semmit, ha úgy teszünk, mintha semmi probléma nem lenne az országban. Az átkosban is voltak romák, akkor sem vetették meg a csínyben járást, csak abban az időben, ha megláttak egy rendőrt, akkor fülüket, farkukat behúzták és nem kérdezték, hogy miért kell távozniuk onnan, ahol éppen tartózkodtak. Ma már más a helyzet, nekik JOGAIK vannak, amivel persze semmi probléma nincsen, de azt már elfelejtik, hogy a joggal együtt jár a kötelesség is. Mivel egy kisebbségről beszélünk (még), ezért a demokráciában nem hagyhatják figyelmen kívül a többség morális elvárásait. Jogunk van békében és biztonságban élni! A cigányságnak nem kellene semmitől tartania, ha nem tennének olyat, ami miatt joggal tarthatnak. Ez ilyen egyszerű. Nem félek, ha rendőrt látok, mert nem tettem semmi olyat, ami okán rettegnem kellene.

Cigányok! Ne féljetek, ha nem csináltatok semmit! De ha igen…

Nyugodj békében Marian Cozma!

Vége a dalnak, Pont FM 88.1

Rock & Sport

Élt: 23 hónapot

   Gyászolni jöttem. 2008. 12. 31. a Pont FM 88.1 Rádió halálának időpontja. Rock örök és elpusztíthatatlan – tartja a mondás – de ezen a napon mégis meghal valami. Ha más nem is, az abba vetett hitem, hogy a rockzenére és a sportra égető szükség van a rádióban.

   A Pont FM 88.1 megszűnésével újabb bizonyosságot kaptam arra, hogy semmi szükség nincs az értéket közvetítő médiumra. Gombamód szaporodnak a rosszabbnál-rosszabb adók, amiknek nem titkolt céljuk a profit, a két reklám közti szünet kitöltése valami izével…ja, igen, műsorral. Nem számít a minőség, a mennyiség a mérvadó. A lényeg, hogy valami szóljon a hangszóróból. Nagyon kevés médium meri felvállalni a kockázatosnak tűnő minőségi rádiózást. Üzleti szempontból persze nyilván igazuk van, hiszen bolondok lennének sokat költeni egy olyan műsorra, aminek a hallgatottsága nem lenne magas, ugyanakkor rengeteg meló lenne benne. Így marad az olcsó, színvonaltalan, de legalább hallgatott produkció, ami a reklámozónak fontos, mármint a sok készülékhez tapasztott fül. Mindenki csak beszél a magyar kultúra és a sport fontosságáról, de amikor cselekedni kellene, akkor fülüket-farkukat behúzzák, és némasági fogadalmat tesznek. Aztán jön az Olimpia és akkor vele együtt érkezik a siránkozás, a panaszáradat, hogy milyen kevés fiatal sportol és lesz egyre kisebb a mozgásigénye. Csodálkozunk? A televízióból, rádióból csak azt halljuk, hogy zabáljuk tele magunkat gyorsétteremben, játsszunk a számítógépen és bulizzunk orrvérzésig. Természetesen mindezt a legújabb divatot követve tegyük. Röhejes számomra, amikor látom az utcán a „deszkás” ruhába vagy inkább jelmezbe öltözött suhancokat, akik nemhogy gördeszkát nem láttak életükben, de még számítógépen se nagyon játszottak ilyen sportot. Említhetném még a kosaras vagy a jégkorong mezben feszítő srácokat. Sovány vigasz, hogy legalább a külső jegyeikben azonosulni tudnak a sportággal, ha már szaladni fárasztó is számukra. A kivételeknek a tisztelet kijár, de tartok tőle, hogy nem a többség lenne az…

   Nincs ez rendjén, nagyon nincs, de közömbösek vagyunk, belefásultunk a hétköznapi robotba. Itt a világválság, a Gyurcsány - Orbán rivalizálás, túl sok minden ahhoz, hogy észrevegyük, ha valami megszületik vagy megszűnik.

Gyászolni jöttem, remélem nem egyedül.

Nyugodj békében Pont FM 88.1!

Tehetség az adottság, a szerénység nem

   Világ életemben szívből megvetettem azokat, akik a tehetségüket nem kezelték kellő alázattal és intelligenciával. Értékrendem szerint csak azok lehetnek mindenki számára példaértékűek, akik a kimagasló adottságukkal nem kérkednek, de legfőképpen nem nézik le a szerényebb képességű pályatársukat.

   Kiből válhat példakép? Egyszerűnek tűnhet a kérdés, de a válasz ennél sokkal komplexebb. Minden földi halandó vételez magának a bőség kosarából egy bizonyos mennyiségű talentumot, akad, akinek nagyobb a marka, és persze olyan, akinek kisebb, így már a kezdeteknél rögtön hátrányból indul a szűkmarkú egyed. Kellő szorgalommal, kitartással a felzárkózás nem lehetetlen, de nem sétagalopp, az biztos.

Néhány példát hoznék annak szemléltetésére, hogy kit tekintek példaképnek és kit nem.

Az „isteni” Diego Maradona. Pályafutását nem szükséges ecsetelnem, nincs olyan ember a földön, aki ne tudná, hogy ki ő. Futballtudása zseniális, de emberi kvalitása azért már jócskán megkérdőjelezhető. Drogfüggő és alkoholt sem csak a születésnapján iszik. Ilyen ember nem lehet a fiatalság bálványa.

Zinedine Zidane. Zseniális focista. Nagyon erős a fejjátéka, Materazzi tudna erről mesélni. Nem veszítheti így el a fejét egy olyan játékos, aki millió és millió gyermek kedvence.

Edison (Edson) Arantes do Nascimento, alias Pelé. Makulátlan a pályafutása és az azt követő munkássága is kifogástalan.

Végül egy magyar példa, ami sok tekintetben ideillő.

Gera Zoltán. A tinédzser korát ragasztóval teli zacskók társaságában töltötte, de tudott váltani, és mára fantasztikus labdarúgóvá vált és szerénysége, alázata nem csak a korosztálya számára követendő út.

Mindezek fényében, kivetítve jelen korunkra nem csak a bálványok tűnnek el, hanem – ez a szomorúbb – az olyan felfogású emberek kerülnek pozícióba, akik már csírájában kiirtják magukból azokat a tulajdonságokat, amik odáig vezethetnének adott esetben, hogy mások számára jó példával járhassanak elől. Csak remélni tudom, hogy az élet hosszútávon igazságot szolgáltat és a nagyarcú, pökhendi nímandok távoznak a közélet palettájáról.

A remény hal meg utoljára…

“Szeretned kell azt amit csinálsz, s akkor a legdurvább munka is alkotássá válik.” (Gorkij)

A 30 éves háború

   Mennyi, harminc? Mi harminc? Mi mennyi? Régi móka, de mint tudjuk, újszülöttnek minden vicc új. No, de mi a helyzet a régen szülöttekkel, a 70’-es évek végén érkező arany (de)generáció mindenre elszánt amazonjai és emezenjei, a szocializmus kenyeréből még csipegető, de a receptváltás vívmányait (el)élvező feltörtető ifjúságával?

   A harmincas szakosztály nagypályás labdarúgói előtt szabad a pálya, ott dolgozhatnak, ahol akarnak, csak annyi a bibi, hogy nem akarnak. A klisészótárt felütve olvashatjuk a remekbe szabott mondást: a nem akarásnak nyögés a vége – egy apró problematikával találhatjuk szemben magunkat, hogy ebben az esetben még a nyögés is nehezükre esik. Még a Kovi filmekben is utószinkron kell egy „spontán” nyögéshez is. Erről jut eszembe, milyen a jó pornófilm? Nyögve nyelős.

Visszakanyarodva a fő csapásirányhoz, vizslassuk meg, hogy eme zseniális adottságokkal megáldott korosztálynak mely tulajdonságait kellene sutba dobnia!

-         Bejárok a munkahelyemre - életérzés. Nem bejárni kellene, hanem dolgozni! Biztos jobb a szórakozóhelyen, drogfelhőben róka komát várni a WC előtt négykézláb térdepelve, de abból sem származhat hátrány, ha már rászánja az időt, hogy bemegy a melóhelyre, akkor már egy kicsit, csak úgy jelzés szinten dolgozzon is valamit. Ki tudja, hátha nem fáj annyira?

-         Lógok a haverokkal – életigenlő hozzáállás. Ez aztán az életcél! Lógni, méghozzá a haverokkal. („Lógni fogsz!” – tenné hozzá egy képviselő, korántsem ebben az aspektusban.) Ezt nevezem. Már maga a kifejezés is sugallja az előre megtervezett programot, hatalmas, világmegváltó eszmecserék ígéretét magukban rejtő, magvas gondolatokkal teletűzdelt baráti cseverészés lehetőségét.

-         Szingli vagyok, ments ki innen! – az „önként” vállalt magány esete Tóth Marival. Minden gondolatuk a pasik körül jár, de a külvilág részére úgy prezentálják, mintha ez lenne a világmindenség legjobb érzése. Ha megkérded miért nincs partnerük, a válasz nagy valószínűséggel a „nincs szükségem férfiakra” kezdetű nagymonológgal indulna. Nem ciki a magány, de ne állítsuk már be olyan cool dolognak! Természetesen, akadnak kivételek, de ez most kivételesen nem érdekel.

-         Kasza Nova – az újkeletű kúrótoronyok.   A férfiaknak az életük során begyűjtött skalpjaik számát egyszerű kiszámítani. A vágyálmukban szereplő számot, a valósan megszerzett trófeák számával összeszorozzuk és az eredményt egész egyszerűen négyzetre emeljük. A kapott értéknek a fele sem igaz, a másik fele meg féligazság. Nem vitatom, jó dolog a testi egyenleg balanszban tartása, de nem valószínű, hogy ez a legjobb ajánló levél annál a lánynál, akivel az életét kívánja összekötni.

-         A biológiai atomóra – a petesejtek támadása. „Ember tervez, Isten végez” mondás nem igaz a modern korunk harmadik x-ét taposó hölgyeire. Ránéznek a naptárra, rádöbbennek, hogy megkoplalták már a fogyókúrás kenyerük javát és még nem szültek egy gyerek nem sok, annyit sem. Ilyenkor következik egy pár választás. A folyamat nem tart sokáig, mert a nő meglehetősen céltudatos, akár a Terminátor, úgy keresi a prédáját. Ahogy befogta a zsákmányállatát, már készülhet is a kisded, határidőre, a tervnek megfelelően. A szülés után, ha szerencsés a férfi, még pár évet lakhat is a gyermekével és az „élete párjával”. Aztán jön a természetes fluktuáció, a „használat után eldobandó” hatás és megy a férfi, majd válik nem mindennapivá, azaz hétvégi apukává.   

Nem könnyű a harmincévesek élete. Talán a negyveneseké nehezebb vagy az ötveneseké, de az is előfordulhat, hogy az élet maga ennyire nagy teher. Fogjunk össze, a közteherviseléssel esetleg elviselhetőbb a létünk!

Kattints ide!: Ajánlottuk - meghallgatták őket... 

Kapósak lettek

a nemrég végzett

KOS-35.

 legjobbjai

Pataky Tibor (KOS-8., anno RTL Híradó-műsorvezető) és a Careers Management Group másik igazgatója, Kövesdi Viktor (ex-Sportplusz) rádiós fociműsor vezetéséről tárgyal Pataki Gábor és Zöldi Tamás ösztöndíjasunkkal, Hajdú B. István (KOS-1.) ajánlására.

 Puhl Sándor tollaival ékeskedve: "Ehhez nem szükséges no comment"

:Egy senkiért, mindenki egy ellen

Első számú KÖZ-ellenség: Fiala János

Nem Pesten történt az eset, de még csak nem is Európában, hanem egy messzi-messzi galaxistól azért visszább, egészen pontosan az afrikai Botswana területén elfekvő, Kalahári-sivatagban kicsit balra található Busman lakótelepen.

   Éppen állt a mi Jánosunk (mert a porckorong-sérvétől guggolni nem tudott) a bus-megállóban, miközben Oláh Ibolya nagy sebességgel dörzsölte tenyerei között a fapálcát, amitől a tűz meggyújtását remélte. Hiába egy tűzről pattant menyecske Ibi, az a bizonyos botocska az istenért sem akart tűzbe jönni. Ha nem is egy ország, de az ott található celebrengeteg egytől-egyig az énekipari szakmunkásnak drukkolt. Nem rejtették véka alá szimpátiájukat, annál inkább fennhangon üvöltöttek a sikeréért, ami azzal járt volna ugye, hogy a szociálisan ultraérzékeny Fiala ÚR(!) hazatér a jól megszokott rádióhallgatói füle elé. Kevésnek bizonyultak a szikrázó tekintetek, Fekete Laci lángvörös arca a dühtől sem bizonyult hatásosnak, mivel egyik párbajozónak sem sikerült a feladatot abszolválnia, így mindketten maradtak Afrikában. A sors sokszor igazságtalan (de ennyire?), ezért Jánosnak annak ellenére nem kellett a repülőgépre ülnie, hogy a társai(?) már réges-régen elküldték melegebb éghajlatra (ettől melegebbre, az már a krematórium lenne! - a szerk.).

   Mi vezetett idáig? Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy Fiala despotikus magatartása, antiszociális megnyilvánulásai miatt alakult ki ez a helyzet.  Tagadhatatlan, hogy nem segített János beilleszkedésének a zsigerből fakadó összeférhetetlensége, akár saját magával szemben is. Akkor vegyük sorra a társaságot!

    Dr. Horváth Ágnes, ex-miniszter – nem volt konfliktusa a rádióssal, egyébként bevállalós, minden feladatból aktívan kivette a részét. A nézők nem feledték a múltját. 

   Lakatos Márk, stylist – szintén nem verték verbálisan agyon egymást. Mindenki szerette, kivéve a szavazókat. 

   Bódi Gusztáv vagyis Guszti, egyszínű zenész, (mivel Fiala, számára kétszínű ember, ebből következtetek az egyszínűségére) – többször hangozatta, hogy utálja a köpönyegforgató embereket, ezért nem szíveli Jánost. Elképzelem Guszti köpönyegét nyáron, biztos azzal hűsíti Margót, amikor pörög rajta az esőkabát.

   Oláh Ibolya, énekesnő – róla csak annyit, hogy amikor az EU-Parlamentben ment felfelé a mozgólépcsőn, a lefelé közlekedő prominens személyeknek integetve kiabálta: "Szevasztok!" Ebben a műsorban a szó szerint elküldte a picsába Fialát.

   Fekete Laci, a nagyon-nagyon erős ember, az igazi Fekete humor képviselője. Ahogy haladunk előre az időben, úgy rombolja le a róla alkotott pozitív képet.

   Voksán Virág, modell – segítőkész, de sajnos nincs szükség eme készségére, amit utólag Bódiék a szemére is vetnek, hogy nem segít be semmibe. Fialával a viszonya nem felhőtlen, de becsüli szókimondóságát. Általában mindenkivel borús a kapcsolata. A lényeg, hogy süssön a nap és egyenletesen barnuljon!

   Csősz Bogi, színész, Ramboné – így aposztrofálták a társai. Egy súlyos gond volt vele: normálisan viselkedett – ez nagy hiba.

   Kucsera Gábor, kajak jó gyerek. Világosan megmondta: nem áll ki senki mellett, mindenki foglalkozzon saját magával! Kerüli a konfrontálódást, igazi szürke eminenciás.

   Szt. Kozsó, a lélek értője és még zenész is. Alapvetően nem rossz arc, csak „kissé” túlteng benne a világmegváltó attitűd és emiatt legszívesebben elsírnám vagy elhánynám magam. Állítólag (hangfelvétel nincs, és Fiala tagadja) elküldte őt az anyjába(?), és ráadásul megfenyegette, hogy beveri a pofáját is, a köztudottan bomba jó bokszoló hírében álló Fiala Csonttörő János.

    Nos, kedves olvasóim, ezek alapján döntse el ki-ki maga, hogy kinek van erkölcsi alapja a másikat bírálni! Azt sem értem miért kellett házhoz mennie a lóf*szért Jánosnak, tudván-tudhatta, hogy nem lesz sétagalopp ez az afrikai túra számára. Az más lapra tartozik – ez is megérne egy misét – hogy a tv-csatorna milyen megfontolásból választotta ki pont ezt a társaságot.

   „Ne ítélj, hogy ne ítéltessenek!”

Az egyik kutya, a másik egy híján húsz

Szlovák rendőrök a magyar ultrák ellen a DAC-Slovan meccsen

[origo]MTI2008. 11. 01., 15:13Utolsó módosítás: 2008. 11. 02., 0:22

eszközök:

Magyar szurkolók is megsérültek a szlovákiai Dunaszerdahelyen, a DAC-Slovan focimeccsen, amikor összecsaptak a szlovák rendőrökkel. A szurkolók szerint a kommandósok előzmények nélkül rohanták le a magyar drukkerek szektorát, a szlovák hatóságok ezt tagadják. Budapesten a botrányos mérkőzés hírére demonstrációt tartottak a szlovák nagykövetség épületénél.

 ---------------------------------------------------------------------------------

   Mindenki elgondolkodhat, hogy hol van rendőrállam. A felvételeket látván egyértelműen látszik az a rendőri brutalitás, amit nem indokolhat semmilyen rigmus kiabálása, vagy történelmi zászlók lengetése.

Ámde! Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy miért kell kihívni maguk ellen a sorsot a magyar szurkolóknak? Tudván tudták, hogy nem fogják kar(d)ba tett kézzel nézni a szlovák rendőrök, katonák, biztonsági őrök, amint a „békés” szurkolók „vesszen Trianon!”, vagy „nincsen hazátok, szlovákok nincsen hazátok!” - örökzöld slágereket dalolják. Nagyjából annyira tették ki magukat a veszélynek a drukkerek, mintha annak idején, egy Hitler beszéd közben, egy zsidó kiabált volna ki a tömegből, hogy „éljenek a biboldók!” Tisztában voltak vele, hogy bajuk eshet, de ennek ellenére vállalták a kockázatot. Hangsúlyozom, hogy teljes mértékben elítélem a szlovákok brutalitását, de nem szabad szemet hunyni afelett, hogy ezért a magyarok is felelősek. Az egyébként is feszült politikai helyzetben csak ártanak azok, akik itthonról átruccannak a Felvidékre, és 1,5 óra alatt többet ártanak a szlovákiai magyarok helyzetén, mint öt Malena Hedvig-ügy összesen. A „békés” szurkolók a meccs után visszatérnek Magyarországra, de felvidékiek ott maradnak. Ha igazán segíteni szeretnénk a magyar testvéreinknek, akkor hagyjuk őket békén, és azzal javítsuk a helyzetüket, hogy legalább nem ártunk.

   Trianon régen volt. Nem szabad elfelejteni, de ezen rágódni sem, mert visszacsinálni úgysem lehet. Több pozitív szemlélet kellene, mert a sirámoktól nem lesz szebb a hazánk. Amíg a múltan kesergünk, elmegy mellettünk Európa, Szlovákiával és Romániával karöltve. Addig-addig sajnáljuk a határon túli magyarokat, amíg a végén ők fognak (le)sajnálni minket, hogy a megmaradt csonka Magyarországot is kettészakítjuk, és marakodunk egymással, ahelyett, hogy próbálnánk fejlődni és Európába beilleszkedni, nem elveszítve az ország arculatát – ha van még ilyen egyáltalán. Egymást nyomja mindenki a víz alá, mintsem a mentőövet dobná be valaki. Ha az országunkat a Titanichoz hasonlítom, akkor úgy látom, hogy itt nem lesznek túlélők, mert aki a mentőcsónakba beszállna, hogy segítségért siessen, azt rögvest a tengerbe lőnék. Megérdemeljük a sorsunkat, minden állam úgy fejlődik, ahogy az állampolgárai lehetővé teszik.

   Magyarok! Tartsunk bakot közösen, hogy a gyerekeink felülemelkedhessenek a hétköznapi civódásokon, annak reményében, hogy együtt elindulhassanak Európába, egy szebb és új élet felé.

Mert egyedül nem megy…

Halló, kérem a következő balekot!

-         Üdvözlök mindenkit, VV Ágica vagyok, de mostanában inkább csak Ágica, a sok V nélkül. Csapjunk is bele! Fantasztikus játékkal várom önöket, ahol akár 1.013.200,- Ft-ot is nyerhetnek! A mai garantált nyeremény 13.200,- Ft, amiért nem kell mást tenniük, mint megfejteni ezt a feladványt. Lássuk az ábrát!

            B_B

-         Induljon az óra, öt perc áll a rendelkezésükre, hogy kitalálják a képen látható szót. Nem tűnik egyszerűnek, de megpróbálok egy kicsit segíteni. Leves is van ilyen, méghozzá nagyon finom. Na, mi lehet ez? Hívjon a 06 90 888-8888-as számon! Ne feledje, ha többször hív, nagyobb esélyt ad magának, hogy elhappolja a játék fődíját, ami nem kevesebb, mint 1.013.200,- Ft! A telefonálás díja csupán csak 2.300 Ft + áfa/mp. A hülyének is megéri, akkor ön miért habozna? Senki nem tudja? Ezt nem hiszem el! Jókai Mórról is neveztek el ilyen levest. No, talán most! Halló, kivel beszélek?

-         Paszuly Béla vagyok, roppant nyugdíjas.

-         Szólíthatlak Bélának?

-         Nem.

-         Rendben. Béla, mi a ….

-         Az előbb világosan megmondtam, hogy ne szólítson bélának. Én Béla vagyok!

-         De én ezt mondtam…

-         Igen, csak kis „b”-vel, ezt nagyon nem szeretem. Mindig ezt csinálják…

-         Kik?

-         Kik, kik, hát a magukfajta ukmukfuk lebélázók öntelt társasága..

-         Bocsánat, ne haragudjon, BÉLA csupa nagy betűvel.

-         Most meg kompenzál, mi? Azt hiszi, hogy ezzel minden el van felejtve, igaz? Kíváncsi lennék, hogy önnek hogyan esne, ha véletlenül leágicáznám, természetesen nagyon pici, apró kezdőbetűvel.

-         Hát, nem is tudom…

-         Látja, még a gondolat is mennyire elborzasztja. Akkor legalább érzi, hogy mennyire megalázott az imént.

-         Nagyon bánt a dolog, remélem lesz alkalmam kiköszörülni a csorbát, amit a lelke sarlóján ejtettem akaratomon kívül, de az ön ingerküszöbén belül. Paszuly úr, megtenné, hogy megmondaná a megfejtést, amiért végeredményben betelefonált?

-         Meg.

-         Akkor legyen szíves!

-         Báb.

-        Sajnos nem ez a megfejtés, de remélem, legközelebb nagyobb szerencsével jár, ki tudja, talán már a következő is ön lesz. Semmi sem lehetetlen, hívjon, és akár ön lehet, aki megnyeri az 1.013.200,- Ft-ot. Amit tudunk, Jókairól neveztek el ilyen levest, és nem báb a megoldás. Szerintem ön, a televízió képernyője előtt tudja, biztosan tudja a választ, akkor ne tétovázzon, tárcsázzon! 06 90 888-8888 Garantált 13.200 Ft azonnali nyeremény! Mindjárt lejár a műsoridő, ne lacafacázzanak, nyomkodják azt a fránya gombot, mert nem szeretnék maguk miatt túlórázni! Gyerünk, ne húzzanak fel, másodpercek választanak el attól, hogy újabb öt percet kelljen beszélnem! Na, végre! Halló, hogyan szólíthatom?

-         Lalyosnak.

-         Kis „l”-lel, vagy nagy „l”-lel?

-         Természetesen nagy „l”-el, de ha kérhetném ly-nal a Lalyost, apám emléke miatt.

-         Hogy-hogy?

-        Amikor engem kereszteltek, apám kissé sokat ivott az egészségemre, és amikor a pap megkérdezte, hogy mi lesz a neve a kisdednek a kereszténységben, véletlenül ly-nal mondta a Lajost. Hát ezért.

-         Értem, Lalyos. Mivel nagyon szimpatikus a hangja, ezért segítek egy kicsit. Ha ezt az ételt fogyasztjuk, a bélrendszerünk hatalmas munkába kezd, és könnyen kiengedhetjük a szelünket a palackból. Hallgatom a helyes megfejtést.

-         Fingom sincs.

-         Node Lajos, akarom mondani Lalyos! Hogyan mondhat ilyet élő adásban?

-         A számmal, wazze!

-        Bocsánatot kérek a nézőktől az előbbi közjátékért, micsoda nap! A Villában sem volt egyszerű az élet, Oki gondoskodott róla, hogy ne maradjunk egy nap sem trágár szó nélkül, de ami ma történik, nem piskóta. Ahogy a megfejtésünk sem az, és nem is báb. Könyörgöm, hívjon valaki, ne hagyják, hogy itt pusztuljak el! Celeb vagyok, mentsenek ki innen, csak egy jó választ várok, és már húzom is haza a panelvillámba! Csak nem...? Csörög a telefon? Ha-ha-halló, ki-ki van a vonalban? Vagy tudja mit, nem érdekel, hogy kicsoda, mondja a helyes választ.

-         P. Béla vagyok…

-         Nagy „b”-vel?

-         Igen, ezek szerint megismert.

-         Mondja már a megfejtést!!!

-         Ne kiabáljon velem, kérem!

-         Az Isten szerelmére, ne tegye ezt velem, csak egy választ várok!

-         Búb.

-         Tessék, babot mondott?

-         Nem, én bú…

-         Babot mondott, én hallottam! A rendező is hallotta.

-         Még soha életemben nem volt panasz az artikulációmra, én tisztán és érthetően „búb”-ot mondtam.

-         Értem. A megfejtése sajnos rossz. A műsoridőnk időközben lejárt, de ne búslakodjanak, mert holnap is várja önöket a sok-sok nyeremény és egy új kolléga, mert én sajnos felkötöm magam az első utamba kerülő babkaróra.

Az én ezerkilencszázötvenhatom

Magyar vagyok. A sok közül egy.

Magyar vagyok. Itt születtem.

Magyar vagyok. Nem jobboldali, nem baloldali, egyszerűen magyar.

Magyar vagyok. Nincs idegen szívem, a szívem mindig is az enyém volt.

Magyar vagyok. A Himnusz nekem ugyanúgy szól, mint annak, aki veri a mellét, hogy mekkora magyar, vagy annak, aki a lakásában marad a nemzeti ünnepen, mert fél, hogy baja esik.

Magyar vagyok. Nem félek.

Magyar vagyok. Félek.

Magyar vagyok. Nem több mint más, de végképp nem kevesebb.

Magyar vagyok. A csendes forradalmár, minden nap harcolok, hogy túléljem a mát, és megérjem a holnapot.

Magyar vagyok. Ez az én harcom, és az enyém is marad.

Magyar vagyok. Nem kell a segítség!

Magyar vagyok: Ki segítene?

Magyar vagyok. Büszke magyarságára, de gyanítom, ha olasz lennék, akkor arra lennék az. Senki nem tehet arról, hogy milyen náció tagja, de arról mindenképpen, hogy miképpen viselkedik a saját országában.

Magyar vagyok. Nekem 1956 az összefogásról szól, és arról, hogy semmit nem kell zokszó nélkül eltűrni, csak azért, mert mi vagyunk a gyengébbek.

Magyar vagyok. Szeretném leszögezni, 56’ mindenkié, ugyanannyira az enyém is, és közöm van hozzá, mint amennyire nem az enyém, és semmi közöm nincs hozzá. Ez ugyanúgy igaz a negyvennyolcas szabadságharcra, vagy a nándorfehérvári diadalra is.

Magyar vagyok. Nem hiszek a múlt szelektív öröklésében, miszerint a hőstetteket magaménak tudom, és büszkén vállalom, de ősapáink ballépéseiért, bűneiért felelősséget nem vállalok.

Magyar vagyok. Egy, a sok közül.

Pesti mese

  Egyszer Volt, másszor Watt, volt egyszer egy szegény legény. Ez a szegénylegény nem érezte jól magát a bőrében, szeretett volna újra tehetős ember lenni. Csórikámnak mostanság nem megy valami jól, saját elmondása szerint rosszabbul él, mint hat éve. Meghiszem azt! Az volt ám a jó világ! ... Neki.

   Ahogy telt, múlt az idő Orbit Vektor egyre jobban érezte, hogy valamit tennie kell, nem nézheti tétlenül, amíg ez a galád Nyúlcsáp Fegyenc ellop előle mindent az állami kincstárból. Rögvest szólt hű szolgáinak, dr. Makula Istrángnak, Vitéz Nagybajuszú Bővér Zászlónak és Brancs Tanácsnak (régi jó barátja, aki azért eléggé elfoglalt ember, de két házasságkötés között azért ráér segíteni), hogy azonnal hívják össze a népet a Turul térre. Természetesen a nép jobbik és nagyobbik felét. (náluk megoldható az is, hogyha valamit a mértani közepén kettévágunk, abból lesz egy fél, meg egy nagyobbik fél). Őrjöngő tömeg várta, hogy a pulpitusra lépjen Dr. Retorika, az igazmondó kisiparos, vagyis Orbit Vektor.

-     Vektor! Vektor! Vektor!- harsogta az embertenger.

-     Isten hozott titeket, köszöntöm a megjelent 1,5 milló ősmagyar szittya barátomat!

-     VIVA la' Philips! VIVA la' Philips! - így a nép.

-     Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! - még ígyebb Philips.

-     Ne Izélj Philips, ezt a végén mondom! - fortyant rá Vektor.

-     Bocs, Főnök, legközelebb jobban figyelek.

-     Ha lesz legközelebb...na, mindegy, kezdjük!

-     Magyarok, férfiak és asszonyok, hallgassátok Orbit vezért! -üvöltötte önkívületi állapotban a mikrofonba a műsort félrevezető.

-     Kedves barátaim! Tűrhetetlen, hogy ez a zsarnok Nyúlcsáp Fegyenc kifossza szép hazánkat és nekünk, igaz magyar polgároknak ne jusson semmi!  Juszt se engedjük! Se Csintalant!

-     Nem tűrjük, nem engedjük!

-     Tűrhetetlen, hogy a saját országunkban megtűrt emberek legyünk!

-     Nem tűrjük, nem tűrjük!

-     Na azért, én is így gondoltam.

-     Vektor! Vektor! Vektor!

-     Elég legyen!

-     Vek…- kezdett bele bizonytalanul a rajongótábor.

-     Na jó, még egyszer mehet!

-     Vektor! Vektor! Vektor! - zúgott az éterben a megkönnyebbüléstől fellekesült sokaság. 

-     Láthatjátok, hogy arany szívem van!

-     Látjuk, látjuk!

-     Itt van ez a gazdasági világválság, itt van újra. Talán nem kell mondanom, hogy kinek a hibája ez, és ki az a személy, aki miatt még Amerika is romokban hever.

-     Nyúlcsáp takarodj! Nyúlcsáp takarodj!

-     Kedves hölgyeim és uraim, én tudom a megoldást! Itt már csak a Jóisten segíthet, vagy én. Sajnos a Mindenható nagyon elfoglalt, de szerencsére ÉN pont ráérek.

-     Szerencse! Szerencse!

-     Bízzatok bennem elejitől fogva, és meglátjátok, hogy eljő Magyarország arany CORA! Az atya, a fiú és a magam nevében:

Á, nem.

Butapesti rege

         Réges-régen, amikor még élt a kommunista ifjakban az apáik reménye, főhősünk már akkor tudta, hogy mitől döglik a légy. Van, aki még a mai napig még csak nem is sejti a titkot. A KISZ-fiúból felnőtt lett, a szovjetből meg lett lett, de ez egy másik történet. Megnősült, talált is magához való vászoncselédet Apró hibával, de annál nagyobb kapcsolatrendszerrel. A gyermeke növekedett, a vagyona meg gyarapodott. Milliomosból milliárdossá vált és egy szép napon gondolt egy merészet, aztán rájött, hogy ez túl merész, ezért gondolt egy kevésbé merészet és politikusnak szegődött annak ellenére, hogy a bőre fölött és alatt is pénz leledzett. De ez nem csillapította az éhségét, még többet szeretett volna elérni. Gondolkodott, töprengett, majd megint töprenget, és ez így ment hosszú-hosszú másodperceken át, gondi, töpi, gondi, töpi, aztán jött az isteni szikra.

-        Heuréka!- kiáltott fel Fegyenc. Miniszterelnök még nem voltam!

-        Ha rajtam múlik nem is leszel sokáig!- kurjantott át a másik meséből Vektor.

-        Ki szólt hozzád, te kis töpszli!

-        Hazaáruló!- döfött oda a töpszlinek nevezett mélynövésű óriás.

-        Kuss legyen, húzzál vissza a saját mesédbe Öcsi!- ripakodott rá a mesélő.

-        Úgyis megfigyeltetem ezt a mesét is, úgyhogy hiába zavarsz el, ostoba. – kuncogott a néhai bajusza alatt a hívatlan vendég, és azzal a mozdulattal vissza is ugrott a saját sztorijába.

-   Lári-fári, az ember még egy mesében sem lehet biztonságban! – zsörtölődött a regnáló miniszterelnök.

-    Csak azt tudnám, hogy ilyenkor hol van az ORTT? – kérdezte kicsit feldúltan a narrátor.

-   Szerintem a Kooperációs-tengeren túl. – jegyezte meg a humoráról nem éppen híres kormányfő.

-    Könnyen lehet, még ezen sem lepődnék meg. Ellenben van egy rossz hírem Fegyó, lassan itt a mese vége, a szponzorok pénzéből csak ilyen rövid történetre futotta.

-    A hétszázát! Ebben a kurva országban még a mese is ilyen rövid? Ha esetleg felvennék hitelt, és abból fejeznénk be a történetet illő módon?

-     Szerinted ki adna neked hitelt?

-     Ez igaz. Igen, ezt jól megcsináltam magamnak. Lehetséges, hogy elkúrtam a renomémat?

-     Nem kicsit, nagyon.

-    Talán ez a világválság még jól jöhet nekem, és esetleg visszaszerezhetem a nép bizalmát. Áruld el, hogy  happy enddel zárul a mesém?

-     Igen, azzal, csak nem neked…

Albert Györgyi

(1964-2008)

   Elment, csak éppen benézett hozzánk 44 év erejéig, és rohant is tovább, ahogy egész életében tette. Gyászol a média világa, egy rendkívül okos és szakmailag kimagaslóan felkészült zsurnaliszta tette le mindörökre a tollat. Albert Györgyi szíve megszűnt dobogni, munkásságát őrzi megannyi TV felvétel, de emlékét nekünk kell megőrizni.

   Nem vagyok hajlandó azon fröcsögni, hogy milyen lelki problémái voltak és milyen kilátástalan harcot vívott az alkohollal! Erre ott vannak a bulvársajtó képviselői, akikben Albert Györgyi halálhíre hallatán nem a gyász uralkodott el, hanem a tuti két hét címlap jövőképe. „Van kiről írni!” – ugrottak örömükben. Viszik majd, mint a cukrot a lapot, szépen, kis dózisokban kell adagolni a sztorikat. Megszólal majd pályatárs, élettárs, aki utoljára látta, aki utoljára hallotta és végül, aki utoljára látta azt a személyt, aki utoljára beszélt Györgyivel. Mindenkiről lehúznak egy sor bőrt, de lehet, hogy kettőt is, ha van rá igény. Eladó a halálhíre ötszázért! Mint a hiénák, úgy csapnak le egy ismert személyiség tragédiájára. Több cikk jelenik majd meg róla, mint mikor élt, és kiderül, hogy minden celebnek van vele egy közös élménye. Legalább három tagot találnak, aki utoljára beszélt vele telefonon, sőt biztos lesz legalább egy ember, aki már régen sejteni vélte, hogy ez a szívleállás bekövetkezik. Sajnos ezen nem lehet meglepődni, mert mit várunk a mai médiumoktól, amikor az egyik kereskedelmi csatorna szívfájdalom nélkül csinált bohócot Albert Györgyiből egy főzős valóságshowban. Teljes mértékben hidegen hagyta a televíziós társaságot, hogy történetesen Györgyi beteg, igen az, mivel köztudottan az alkoholizmus betegség. Ez semmit nem számít, csak egy dolog: a nézettség, bármi áron.

   Meddig lehet büntetlenül kiárusítani egy halott ember legféltettebb titkait, amit a „jóbarátok” adnak el, egyáltalán nem baráti áron? Nem szeretnék különbséget tenni ember és ember között, de halkan megjegyezném Tisztelt Újságíró Hölgyek és Urak, hogy legalább akkor kellene egy kicsit hátrálni azokkal a bizonyos agarakkal, amikor egy pályatárs hagyja el végleg e földi létet. A szolidaritás már nem létező fogalom? Természetesen ezek költői kérdések, mert a válasz sajnos valószínűleg a nem. Annyi mindenről lehet írni, ami nem gyaláz meg senkit és nem teszi nevetségessé a védekezni már képtelen alanyt. Miért kell ilyen alantas eszközökhöz folyamodni? Senki ne feledje, ha ma még ő is áll a ravatal előtt, holnap talán őt állják körbe! Tiszteljük nemcsak az élet szentségét, hanem a halálét is! Azt vallom, hogy ez nem vallásosság kérdése, hanem a kulturáltságé elsősorban. Minden bulvárúszónak ajánlom figyelmébe, hogy azzal a tudattal ragadjon tollat, hogy az élet csak átmeneti állapot, de halhatatlanná csak úgy válhat, ha az élők úgy akarják.